Szentgyörgynapok, 2014

Szentgyörgynapok, 2014

Sepsiszentgyörgy, április vége. 

Szokás szerint a város a neve napját ünnepli.

Mint oly sok évben, minden április végén.

Természetes velejárója ennek az ünnepnek a lezárt utak, elterelt forgalom, torlódások az utakon.

Hát igen. Az utakon. Amelynek egy része le van zárva. A többi meg fel van törve, építőtelep. Na, de ne sarkítsak ennyire, nincs mindegyik lezárva és feltörve. Elég sokat most törnek éppen fel. Egyszerre és több helyen is. Vagy van olyan, amelyiket épp tömnek be. Ami nagyszerű. Mert ahol eddig gödör volt, most oda dombot emelnek. De a domb elporlad, előbb utóbb.

A mi utcánkban is ez van folyamatban. A por. Minden irányban. Ahogy betérünk az utcába, annak a végén levő buktatókon, gödrökön és dombokon átevickélve ismét mezei úton érezhetjük magunkat. No, nemcsak a por miatt, de az imént említett gödrök vagy azok helyén emelt dombocskák miatt is. Rusztikus. De a rusztika ma divat. Az utca túlsó felében már nincs por. Ott sár van, hisz amióta vezetékeket cseréltek lépten-nyomon források fakadnak, és folydogálnak, csordogálnak az úton. Újabb útlezáró- és feltörő beavatkozásokat kierőszakolva. Nehogy elfelejtsük, hogy a mi utcánk, infrastrukturánk modernizálásán dolgoznak. (néha napi fél órában!)

Mint  előrelátó ember, ma reggel, mikor a város túlsó felére kellett autóval menjek, igyekeztem kikerülni a központot, tudván, hogy azt már a tegnap elkezdték lezárni, a forgalom már el van terelve. Kikerültem, szép nagy ívben. Vagyis majdnem. Az egyik útkereszteződésben, a Grigore Balan sugárúton épp arra várok, hogy zöld legyen a lámpa. Lett. Majd piros ismét. Közben nem haladtunk semmit. Sebaj, a mellettem levő sávon senki, balra lejelezni, hátranézni, semmi sem jön, át a másik sávra, Olt utca, majd a munkaügy felé a Híd utcába, az előttem levő 3 hasonló manővereket végrehajtó autó után. Meglepetés. Le van zárva, fel van túrva az út, az aszfaltnak hűlt helye (nagyon rég járhattam arrafele). Sebaj, el lehetett manőverezni az útlezáró bóják, munkások és erőgépek között. Közben feltekertem az ablakot, hogy ne szívjam a port. Alig lehetett tőle látni. Sebaj, ejsze ismerjük a várost, ismerjük a utakat. Már-már a gödröket is kezdjük ismerni. Amíg dombot nem emelnek föléjük.

Szépen fejlődik a város. Halad. Erről eszembe jut egyik kedvenc mondásom, (kedvenc filmsorozatomból idézve): "A haladás bármilyen irányba haladás".

De mielőtt téves következtetést vonna le bárki, elárulom, nem a munkálatokra panaszkodok. Tudom, hogy ez szükséges ahhoz, hogy valami fejlődjön. Ezt mondtam, amikor az utcánkat kezdték felásni. De micsoda "szerencsés" ember is vagyok én. Éppen korházban feküdtem akkor, és az elkövetkező heteket is otthon töltöttem, leginkább ágyban fekve. Legfeljebb az ablakból figyelhettem, hogyan "haladnak" a munkával. Ha lassan is, de haladnak. Fejlődünk. Modernizálódunk.

Tehát nem, nem emiatt írom ezeket a sorokat. Sokkal inkább az időzítés zavar. Városnapok zajlanak, vendégekkel tele a város, ráadásul még csak most jön a hétvége, még több vendég, idelátogató. Lehet, hogy ezzel a sok útjavítással, "modernizálással" próbálják az autósokat még inkább kiszorítani?

Mi mást mondhatnék mindezekre? 

Hadd plagizáljak én is: "Sepsiszentgyörgy, én így szeretlek."

H. Sz.

Kezdet vagy Vég?

"Stiu, un copil se naste acum.
Da, stiu, un batran isi ia ramas bun.
(...)

Vine o zi, vine o zi cand se va sfarsi.

Nimeni nu va sti, nimeni nu va sti oare cand va fi.

Vine o zi, vine o zi iar de voi pleca,

Nimeni nu va sti, nimeni nu va sti cat voi regreta,

Cat voi regreta, cat voi regreta..."

 (...)

(Holograf: Vine o zi (részlet)) 

Ha le kéne fordítsam magyar nyelvre, talán így hangzana:

"Tudom, valahol most születik egy gyerek.
igen, tudom, egy öreg most búcsút vesz.
 (...)

Eljön egy nap, eljön egy nap, amikor vége lesz.
Senki sem fogja tudni, senki sem fogja tudni, hogy mikor lesz.
Eljön egy nap, eljön egy nap, és távozok,
Senki nem fogja tudni, senki nem fogja tudni, hogy mennyire sajnálom,
Hogy mennyire sajnálom, hogy mennyire sajnálom ..."

 (...)

Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én a zenével nagy barátságban vagyok. És ez régi barátság. Mindig képes elragadni, elbűvölni, csodákat tenni velem. Mindig van valami mondanivalója. Mindig van valami szép benne, valami csodálatos. Valami, ami Isten ajándéka. Ami vigasztal, lelket önt, vagy csak ott van velem, amikor ünnepelek valamit, társ az örömben, a bánatban, a születésben, és az elmúlásban.

Végighallgatva ezt a gyönyörűszép szomorkás számot a Holograf együttestől, talán nincs ember, akiben ne ébresztene különböző érzelmeket. Vegyes érzelmeket, melyek minden emberben más és más gondolatokat hoznak felszínre. Hisz sok mindenről szól ez a dal. Vagy csak sokféle képpen értelmezhető? Hisz minden csak nézőpont kérdése. Ahogyan a születés egyben fájdalom és öröm, vagy a halál is lehet veszteség vagy megnyugvás.

Hisz erről szól a dal is. A dolgok rendjéről, az élet folyamának az egyenletes zajlásáról. amit vagy elfogadunk, vagy lázadunk ellene. De miért nem próbáljuk megérteni valamennyire? Tudom, nem fog soha ez sikerülni, de ha meg sem próbáljuk? Gondolkoztunk el azon valaha, hogy mit jelent az, hogy valami véget ér? Mitől ér véget valami? Egy fát ha kivágunk, akkor most annak vége van? Mert abból a fábol lehet, hogy egy bútor lesz, egy pásztorbot vagy csak simán tűzifa, ami meleget ad, ami ételt főz. És lehetne sorolni. De ahhoz, hogy egy új születhessen, előbb a fát ki kell vágni, el kell pusztítani, ha így vesszük.

A születés pillanatáig az édesanya és a magzat együtt élnek általában 9 hónapig, egy gyönyörű szimbiózisban. Ennek a szimbiózisnak lesz vége a születés fájdalmas pillanatában, amikor világra jön a gyerek, és elindul az Élet útján. Fájdalom közt jön világra ... de melyik édesanya hibáztatja ezért majd a gyerekét? Egy valaminek a vége egy másik valaminek a kezdete.

Az ember életében sokszor eljön a vég. A távozás. Amikor valami véget ér, valami elhagyja az ember életét. Talán épp maga az élet. És mindenki azt hiszi, hogy ezzel vége mindennek. Mert elfelejtjük, hogy minden Vég ugyanakkor egy Kezdet is. A halállal az út még nem ért véget. Csak azért, mert nem tudunk bizonyítani valamit, nem láttunk valamit, nem tapintottunk valamit, azért nem modnhatjuk, hogy nincs. Hisz akkor azt is elmondhatnánk, hogy a világon senkinek sincs egy csepp esze sem :)

A távozás, a vég, nemcsak az életből való távozást jelentheti, nem csak az élet végét jelentheti. Van ami talán annál is fájdalmasabb, vagy nehezebb. Amikor valaki távozásról beszél -vagy énekel-, akkor nem kell egyből feltételezni, hogy az életből való távozásra céloz. Lehet, csak menekül valami elől ... vagy csak egyszerűen változást akar. Ami lehet apró, lehet akár hatalmas is.

Nem kell rögtön gyászos dolgokra gondolni. Amikor azt mondjuk, hogy akár az életünket is odaadnánk valakiért, akkor a legtöbb ember azt hiszi, hogy ez azt jelenti, hogy meghalok érte. Mekkora tévedés! Hisz ez éppen az ellenkezője. Senki sem azt várja el, hogy meghaljunk érte, sokkal inkább, hogy éljünk érte. Az életünket akarjuk adni, nem a halálunkat, igaz?

Ezt számtalan módon megtehetjük. És erre két dolog segíthet: vagy el kell kezdeni valamit, vagy véget vetni valaminek. És íme, a Kezdet lehet valaminek a vége, és a Vég valami újnak a kezdete.

Hisz minden csak nézőpont kérdése.

Megosztás a Facebook -on 

Nagyszombat

"Istenem, Istenem, miért hagytál el, miért maradsz távol megmentésemtől, panaszos énekemtől?
Szólítalak nappal, Istenem, s nem hallod, szólítalak éjjel, s nem adsz feleletet.
Mégis te vagy a Szent, aki Izrael szentélyében lakik.
Atyáink benned reménykedtek, reméltek, s te megszabadítottad őket.
Hozzád kiáltottak és megmenekültek, benned bíztak és nem csalatkoztak.
De én csak féreg vagyok, nem ember, az emberek gúnytárgya s a népek megvetettje.
Mind, aki lát, gúnyt űz belőlem, elhúzza száját és csóválja fejét.
"Az Úrban bízott, hát mentse meg, segítsen rajta, ha szereti!"
Te hoztál elő az anyaméhből, jóvoltodból gond nélkül pihenhettem, anyám ölén.
A tiéd vagyok kezdettől fogva, anyám méhétől fogva te vagy az én Istenem.
Ne maradj távol szükségemben, légy közel, mert sehol sincs segítség!
Hatalmas tulkok vesznek körül, Básán bikái körülfognak.
Szájuk kitátva, mint zsákmányra éhes ordító oroszláné.
Olyan vagyok, mint a kiöntött víz. Csontjaimat szétszedték, szívem, mint a viasz, szétfolyt bensőmben.
Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt.
Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, s gonosztevőknek serege zár körül. Kezemet és lábamat összekötözték,
és a halál porába fektettek.
Megszámlálhatom minden csontomat; ők néznek és bámulnak,
elosztják maguk közt ruhámat, köntösömre pedig sorsot vetnek.
Ne maradj hát távol, Uram, te vagy segítségem, siess mentésemre!
Mentsd meg lelkemet a kardnak élétől, a kutyák karmából ragadd ki életemet!
Szabadíts ki az oroszlán torkából, védj meg engem, szegényt, a tulkok szarvától!
Nevedet hirdetni fogom testvéreim előtt, és a közösségben dicsőítlek téged."

(Zsolt 22.2-23)

Világvége, és más butaságok ...

"Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek." (Jn. 1, 1-12)

Szóval az éppen napirenden levő "világvégéről" is nem bebizonyosodott, hogy kamu volt? Mint minden eddigi. És mielőtt kitalálná bárki a következő "világvége" pontos dátumát, ajánlom beleolvasni abba a könyvbe, ami kb. 2000 éve íródott, amiből a fenti sorokat is idéztem ... és aminek a szavai mindig igazak voltak, maradtak és lesznek. Egész addig, amig eljön az a világvége, amiről Jézus beszélt, aminek az idejét nem tudja senki, még az ég angyalai, még a Fiú sem, csak egyedül az Atya!

Miért nem ébredünk végre fel, miért nem nyitjuk ki a szemünket? Miért nem hisszük el Isten szavát? Kitalálunk minden hülyeséget, kitalálunk új isteneket, amiket imádunk ... de elfelejtkezünk arról az egy igaz Istenről, akinek a szavai nem kamu szövegek, nem átverés. Okosabbak akarunk lenni, mint Ő, mindent kimagyarázunk, mindent jobban akarunk tudni. Hiszünk mindenféle "jóslatoknak", hiszünk több száz éve kihalt őslakosok állítólagos jövendőléseinek. Ha nem értünk meg valamit, akkor annak adunk a mi saját ízlésünknek megfelelő értelmet, és azt hirdetjük mint tényeket. Utólag ráfogjuk bármire, hogy ez meg volt jósolva. (Hisz utólag mindent könnyű előre megmondani ...)

Mi lett mindennek az eredménye? Széthuzás az egyházak között, még a keresztény egyházak között is. Kizsákmányolás. Elnyomás. Háborúk. Éhinség. És lehetne sorolni.

És nem, nem hozott változást ez a tegnapi dátum sem. Mert nem tud hozni. A változást mi magunk kell meghozzuk, éspedig azzal elsősorban, hogy hirdetjük és éljük az Evangéliumot, és azt tesszük, amire Jézus tanított minket: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Szeresd felebarátodat, mint saját magadat!" (Mk. 12, 30-31)

Megosztás a Facebook -on 

Magamról

Részletek a weboldalmon:




www.hszilvy.ro