Nagyszombat

"Istenem, Istenem, miért hagytál el, miért maradsz távol megmentésemtől, panaszos énekemtől?
Szólítalak nappal, Istenem, s nem hallod, szólítalak éjjel, s nem adsz feleletet.
Mégis te vagy a Szent, aki Izrael szentélyében lakik.
Atyáink benned reménykedtek, reméltek, s te megszabadítottad őket.
Hozzád kiáltottak és megmenekültek, benned bíztak és nem csalatkoztak.
De én csak féreg vagyok, nem ember, az emberek gúnytárgya s a népek megvetettje.
Mind, aki lát, gúnyt űz belőlem, elhúzza száját és csóválja fejét.
"Az Úrban bízott, hát mentse meg, segítsen rajta, ha szereti!"
Te hoztál elő az anyaméhből, jóvoltodból gond nélkül pihenhettem, anyám ölén.
A tiéd vagyok kezdettől fogva, anyám méhétől fogva te vagy az én Istenem.
Ne maradj távol szükségemben, légy közel, mert sehol sincs segítség!
Hatalmas tulkok vesznek körül, Básán bikái körülfognak.
Szájuk kitátva, mint zsákmányra éhes ordító oroszláné.
Olyan vagyok, mint a kiöntött víz. Csontjaimat szétszedték, szívem, mint a viasz, szétfolyt bensőmben.
Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt.
Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, s gonosztevőknek serege zár körül. Kezemet és lábamat összekötözték,
és a halál porába fektettek.
Megszámlálhatom minden csontomat; ők néznek és bámulnak,
elosztják maguk közt ruhámat, köntösömre pedig sorsot vetnek.
Ne maradj hát távol, Uram, te vagy segítségem, siess mentésemre!
Mentsd meg lelkemet a kardnak élétől, a kutyák karmából ragadd ki életemet!
Szabadíts ki az oroszlán torkából, védj meg engem, szegényt, a tulkok szarvától!
Nevedet hirdetni fogom testvéreim előtt, és a közösségben dicsőítlek téged."

(Zsolt 22.2-23)