Szentgyörgynapok, 2014

Szentgyörgynapok, 2014

Sepsiszentgyörgy, április vége. 

Szokás szerint a város a neve napját ünnepli.

Mint oly sok évben, minden április végén.

Természetes velejárója ennek az ünnepnek a lezárt utak, elterelt forgalom, torlódások az utakon.

Hát igen. Az utakon. Amelynek egy része le van zárva. A többi meg fel van törve, építőtelep. Na, de ne sarkítsak ennyire, nincs mindegyik lezárva és feltörve. Elég sokat most törnek éppen fel. Egyszerre és több helyen is. Vagy van olyan, amelyiket épp tömnek be. Ami nagyszerű. Mert ahol eddig gödör volt, most oda dombot emelnek. De a domb elporlad, előbb utóbb.

A mi utcánkban is ez van folyamatban. A por. Minden irányban. Ahogy betérünk az utcába, annak a végén levő buktatókon, gödrökön és dombokon átevickélve ismét mezei úton érezhetjük magunkat. No, nemcsak a por miatt, de az imént említett gödrök vagy azok helyén emelt dombocskák miatt is. Rusztikus. De a rusztika ma divat. Az utca túlsó felében már nincs por. Ott sár van, hisz amióta vezetékeket cseréltek lépten-nyomon források fakadnak, és folydogálnak, csordogálnak az úton. Újabb útlezáró- és feltörő beavatkozásokat kierőszakolva. Nehogy elfelejtsük, hogy a mi utcánk, infrastrukturánk modernizálásán dolgoznak. (néha napi fél órában!)

Mint  előrelátó ember, ma reggel, mikor a város túlsó felére kellett autóval menjek, igyekeztem kikerülni a központot, tudván, hogy azt már a tegnap elkezdték lezárni, a forgalom már el van terelve. Kikerültem, szép nagy ívben. Vagyis majdnem. Az egyik útkereszteződésben, a Grigore Balan sugárúton épp arra várok, hogy zöld legyen a lámpa. Lett. Majd piros ismét. Közben nem haladtunk semmit. Sebaj, a mellettem levő sávon senki, balra lejelezni, hátranézni, semmi sem jön, át a másik sávra, Olt utca, majd a munkaügy felé a Híd utcába, az előttem levő 3 hasonló manővereket végrehajtó autó után. Meglepetés. Le van zárva, fel van túrva az út, az aszfaltnak hűlt helye (nagyon rég járhattam arrafele). Sebaj, el lehetett manőverezni az útlezáró bóják, munkások és erőgépek között. Közben feltekertem az ablakot, hogy ne szívjam a port. Alig lehetett tőle látni. Sebaj, ejsze ismerjük a várost, ismerjük a utakat. Már-már a gödröket is kezdjük ismerni. Amíg dombot nem emelnek föléjük.

Szépen fejlődik a város. Halad. Erről eszembe jut egyik kedvenc mondásom, (kedvenc filmsorozatomból idézve): "A haladás bármilyen irányba haladás".

De mielőtt téves következtetést vonna le bárki, elárulom, nem a munkálatokra panaszkodok. Tudom, hogy ez szükséges ahhoz, hogy valami fejlődjön. Ezt mondtam, amikor az utcánkat kezdték felásni. De micsoda "szerencsés" ember is vagyok én. Éppen korházban feküdtem akkor, és az elkövetkező heteket is otthon töltöttem, leginkább ágyban fekve. Legfeljebb az ablakból figyelhettem, hogyan "haladnak" a munkával. Ha lassan is, de haladnak. Fejlődünk. Modernizálódunk.

Tehát nem, nem emiatt írom ezeket a sorokat. Sokkal inkább az időzítés zavar. Városnapok zajlanak, vendégekkel tele a város, ráadásul még csak most jön a hétvége, még több vendég, idelátogató. Lehet, hogy ezzel a sok útjavítással, "modernizálással" próbálják az autósokat még inkább kiszorítani?

Mi mást mondhatnék mindezekre? 

Hadd plagizáljak én is: "Sepsiszentgyörgy, én így szeretlek."

H. Sz.